Szia Rita.

Pár mondatban leírnám, hogy miként állunk most. A szabadkai srác nem jött el. A repülönk késett cirka 1 órát:) A vonatot megusztuk 19 fontból:) kb este hétre már szobában voltunk.
Sajnos amit én választottam szoba, a Godinton road-on lett volna, de az nem volt üres és állítólag baromi koszos aki ott lakik. Tehát a 310 szobát foglaltam el és így a Tamással kerültem egy házba. Egyelőre a Viktor még egy másik  lakik, de a hétvégén vagy a hét elején átjöhet ide, mert megüresedik az egyik szoba. Tehát együtt lehetünk. Sőt, hamarosan akár még több magyar is jöhet.
Van egy Észt srác, egy Lengyel srác (ő megy el) és még nem sikerült megszámolnunk, hogy hány Pakisztáni srác. Ők egy szobában laknak, de vagy négyen.
Mai napon megvolt a induction és mindannyian átmentünk rajta. Tényleg nem volt könnyű még a nálam sokkal, de sokkal jobban beszélő Tamásnak és Viktornak sem. Megkaptuk a munkaruhát meg kiegészítőket.
A bankszámlanyitás kicsit macerás, mert első kőrben elhajtottak minket, azzal az indokkal, hogy NI szám nélkül nem nyitják meg.
Ezt említettük bent a cégnél és ők mondták,h semmi gond, hétfőn adnak egy munkáltatói igazolás féle valamit és azzal már meg kell nyitniuk. Többen is mondták, hogy nem szoktak így kukacoskodni, de most ez van.
Az NI számot szerdán megyünk intézni Canterbury-be.
Szerencsére vagy nem annyira szerencsére éjszakai műszakba kerültünk mindannyian, így az ni szám kiváltása sem okoz munkaidő kiesést.
Egyébként tele vagyunk pozitív élményekkel, az angolokkal kacsolatban.
Nekem van egy kis személyes jellegű problémám, de ezt majd megpróbálom megoldani.
A Tamás szobája azonban dugig van bed bug-gal. Holnap jön a Janka és kicserélteti az ágyat, szekrényt. Addig ki kell mosnia mindent a Tominak. kicsit zavarja a dolog, mert össze vissza csípkedték, de reméljük holnap már jobb lesz. Amíg nem jön az új ágy, addig átcuccolt hozzám és itt alszik.
ráadásul a Janka, küldött az egyik emberével valami sátor matrac szerű valamit, hogy ne a földön kelljen aludnia a Tamásnak.
Magyarán, a Janka nagyon kedves és segítőkész.
Idáig 3-4 magyarral találkoztunk és baromira örültünk, hogy magyar szót is hallunk. Magán az induction-on is összefutottunk 2 magyar sráccal, akiket szintén felvettek, de ők asszem nem rajtatok keresztűl jöttek. Én és a Tamás Nokia részlegre kerültünk,míg a Viktor Blackberry-hez.
Az első napi teszt viszont elég könnyü volt. Pontosabban jobban izgultunk, mint amennyire nehéz volt.
Kellett angol szöveget olvasni, összeadni, szorozni és persze telefont szétszedni. Magában a szétszerelésben lépésről lépésre elmagyaráztát és csak az összerakást kellett önállóan elvégezni.
Röviden ennyi jutott eszembe.
Minden problémámtól eltekíntve, bátran ajánlanám, hogy veletek együttműködjön. Otthon is király volt minden és itt a _Janka is szuper.:)
Üdv: Attila